Szigorúan szabályozták a 19. században a nők öltözködését. Nem volt mindegy, mit vesznek fel korzózáshoz, operába vagy bálba.
http://www.szeretlekmagyarorszag.hu/igy-kellett-oltozkodniuk-regen-a-noknek-2
A boldog békeidőkben Budapest vidám világvárossá nőtte ki magát elegáns közönséggel, jelentős színházi élettel, bálokkal, lóversenyekkel és élettel teli korzókkal. Ezek voltak azok a helyszínek, ahol a szépasszonyok találkozhattak a nekik udvarló urak. Egyáltalán nem volt mindegy azonban, hogy melyik napszakban, hol és milyen öltözetben jelent meg egy a divatra és a társadalmi elvárásokra adó hölgy.
Fontos volt, hogy minden hölgy az életkorának megfelelő színű, anyagú és díszítésű ruhát viselje
A fiatal lányoknak egyszerű, pasztell színű, maximum virágokkal díszített ruhákba kellett öltözniük. A fiatalasszonyok hordhatták a legharsányabb, legdíszesebb ruhákat. A negyven évnél idősebb asszonyok csak sötét, lila, barna, fekete kelmék közül választhattak.
Az sok előírás célja az volt, hogy megkülönböztessék az tisztességes hölgyeket a kitartott, "félvilági" nőktől, ezért boka megmutatása mellett a smink, púder, de még az arckrém használata is erkölcstelennek számított. Így nem is csoda, hogy a nők 40 felett már öregasszonynak számítottak.
A férfiaknak sokkal könnyebb dolguk volt, mint a nőknek. Csak néhány öltönyük volt, és sokszor életük végéig ezt a pár darabot viselték. Egy úriembernek ugyanis nem illett az öltözködéssel és a változó divattal törődnie.
Korzózás
A korzózás fontos napi rutin volt a 19. századi úrihölgyeknek. Ha egy nő az elit társaság tagja volt, akkor szinte menetrend szerint tűnt fel azokon a sétányokon, amelyeken illendő volt megjelennie. Délelőtt a Kossuth Lajos utcai "közéleti korzó" volt az első állomás. Ahogy neve is mutatja, itt lehetőség nyílt a többiek kibeszélésére. Délben és délután a Váci utcán és a Duna-korzón volt kívánatos a "véletlen" találkozásokat megejteni. Illetve illet a Stefánián is végighajtani, lassú lépésben.
Az előkelő hölgyek ugyanis nem gyalogosan, hanem hintóban tették meg ezeket a sétákat. Ehhez elegáns, posztóból, vagy bársonyból készült nappali ruhát, kosztümöt öltöttek, és hozzá természetesen kalapot viseltek, hiszen úrinő nem léphetett az utcára fedetlen fővel.
A Városligetnél kettévált a korzó. A másik oldalon, a földalatti végállomásnál volt a vurstli, ahol az alacsonyabb társadalmi osztályok tagjai, a kimenős katonák és a szabadnapos cselédlányok találkoztak. A korzózás általában a városligeti Gerbaud-ban fejeződött be. Igaz, hogy a kávéházi találkozók nem illettek egy jó házból való nőhöz, de a cukrászdák kivételek voltak ez alól.
Fotó forrása: Fortepan
Vizit
Délután volt a vizitek ideje. Egy magára valamit is adó úriasszony akkor is átöltözött ebéd után, ha nem várt vendéget, hiszen nem lehetett tudni, betoppan-e egy látogató. Ilyenkor a vizitruhát vették fel. Ez rendszerint fekete színű, hosszú ujjú, magas nyakú, bársonyból vagy selyemből készült, szalaggal, csipkével, gyönggyel díszített egyszerűbb ruha volt.
Lóverseny
A lóversenyekre sokan eljöttek a különböző társadalmi rétegekből. Szegények és gazdagok egyaránt élvezték az izgalmakat, szerencsét próbáltak, vagy csak bámészkodtak, illetve a legpompásabb ruháikkal villogtak. A lóversenytér volt a legújabb, legdrágább látogatóöltözetek és kalapok bemutatásának színhelye. Itt minden nő igyekezett a lehető legjobban kinézni, hiszen a nagy tribünön szinte az egész arisztokrácia is jelen volt.
Színházi és operaelőadások
Úrihölgyek este gyakran jártak színházi és opera-bemutatókra. Legtöbbször persze jobban érdekelte őket az, hogy kin milyen ruhaköltemény van, mint maga a darab. Sőt sokszor még a premierről tudósító kritikusok is többet írtak a nézőtéren megjelenő ruhákról, mint az előadásról.
A divatlapok azt is szigorúan szabályozták, milyen öltözéket kell viselni a különböző esti programokon. A hosszú ujj volt a kívánatos, de ezen felül szinte minden alkalomra más szabályok voltak érvényesek. Színházban a földszinten magas nyakú ruha, a páholyban viszont dekoltázs illett. Operett-előadáson szerényebben kellett öltözni, az Operában szezonkezdetkor az első premierig még a tavalyi toalettet kellett viselni. Főszezonban, a bálok idején azonban jöhettek a kalap nélküli, ékszerrel, csipkekesztyűkkel, legyezővel kiegészített uszályos, félig kivágott ruhacsodák. A legyező egyébként nem dísztárgy volt, hanem a 15-20 kilós meleg ruhák fontos segédeszköze.
Az öltözködési szabályok rendkívül bonyolultak voltak, s az egyes osztályokon belül még eltérőek is. Családi lapok, képeslapok, kiadványok és tankönyvek is foglalkoztak a megfelelő viselkedés és öltözködés szabályaival. Innen tanulhatták meg a hölgyek, hogy a különféle alkalmakra hogyan kell öltözködni.
Bálok
A báli szezon év elején - vízkereszttől húshagyó keddig tartott. Fontos időszak volt ez, hiszen ezeken a táncestélyeken találkozhattak az azonos társadalmi helyzetű családok. Itt ismerkedhettek a nősülendő fiatalemberek a fiatal lányokkal. Az ujjatlan, mélyen kivágott, uszályos báli ruhák voltak egy nő ruhatárának legszebb darabjai. És persze a legköltségesebbek is, ráadásul nem illett kétszer ugyanazt a ruhát viselni, vagy legalábbis a virág, vagy ékköves díszítését ki kellett cserélni rajta. A farsangi jelmezbál volt a legszabadabb, itt akár még a lábukat is megmutathatták a hölgyek, ha a maskara azt kívánta.
Források
- A magyar divat 1116 éve – Gombold újra kiadvány- Rubicon
- Budapest dekameron
- A fotók a Fortepanról származnak.
- A grafikák forrása: mek.oszk.hu -A Magyar Bazár Divatképe, Divatkép Keller és Zsitvay udvari szállítók női divatterméből, Divatkép Alter és Kiss udvari szállítók női divatterméből
Ajánlott bejegyzések: